Welcome!

Célunk a világ legfejlettebb lovasainak összegyűjtése, akik együtt küzdenek majd velünk a lótartás jelenlegi körülményeinek változásáért, valamint saját műveltségük és tájékozottságuk továbbfejlesztéséért annak érdekében, hogy a lovat öntudatos és értelmes lényként tartsák számon, amely szenved attól, ahogyan az ember tartja és használja őt. A lovak nemes teremtmények, s ezáltal nagyon sérülékenyek. A mi feladatunk, hogy job embereket neveljünk, olyanokat, akik nem okoznak szenvedést ezeknek az élőlényeknek hatalmukkal visszaélve, hanem tisztelik a természetet és az életet.

A ló egészsége elsődleges szempont számunkra, minden emberi elvárás és célkitűzés felett áll. A természetes lótartást támogatjuk, melyben a ló és a természet közelsége a lehető legnagyobb mértékű. A lónak meg kell adni a lehetőséget, hogy fajához méltó körülmények között éljen, és lónak érezhesse magát.

Az Academia alapos és széleskörű tudást nyújt a fejlett lótartásról, a pataápolásról, nyírásról, a lovak anatómiájáról, pszichológiájáról, fogorvoslásáról, történetéről, önfejlesztéséről, a Haute Ecole-alapfogalmakról, és így tovább.

A gondolatok színvonalas cseréjének és a tapasztalatok megosztásának mindig nagyon szívesen adunk helyet, hiszen ezekből mindannyian tanulhatunk, fejlődhetünk és együtt küzdhetünk a közös célért.

A. A. D. E. L.



Tuesday, October 29, 2013

A legelés – Létfontosságú a lovak számára

Natalija Aleksandrova
A fordítás Laura Dancs munkája

Az evolúció folyamán a ló emésztő rendszere teljesen alkalmazkodott a fű felvételéhez és az anyagcserében való hasznosításához. Ezt az alkalmazkodást a különféle fűfélék évszakos kínálatának energiatartalma is alakítja, amire a lónak alapvetően nap mint nap szüksége van. A bélflóra hozzáalakult ehhez a táplálék-kínálathoz, főleg a vékonybél, amely az idő múlásával egyre hosszabbá vált. A lófélék emésztő rendszere érezhetően kevésbé hatékony mint például a kérődzőké. Ezen tény alapja, hogy a ló napjának legnagyobb részét a legelőn való táplálék-felvétel teszi ki, amely rostokban igen gazdag, azonban keményítőben és fehérjében szegény.

Ha a lónak egész nap, az év minden hónapjában szabad bejárása van változatos növény-kínálattal rendelkező, tágas legelőkre, akkor ösztönösen ellátja magát a megfelelő tápanyagokkal, melyekre az év adott szakaszában szüksége van. A jellegzetes, értékes tavaszi fű energiával látja el a lovat a párzási időszakban és a telet követően segít újra felépíteni a szervezetét. A fiatal egyedeknek a gyarapodáshoz és a fejlődéshez nélkülözhetetlenek ezek a tápanyagok. Nyáron és ősszel bizonyos mennyiségű zsírréteget építenek az állatok, amely átsegíti őket a szűkösebb téli hónapokon.

Amikor a ló az év során folyamatosan a saját, természetes táplálkozási szokásainak - tehát a legelésnek - eleget tehet, akkor soha nem áll fenn a veszélye egy addig csak sóvárgott, majd hirtelen megközelíthetővé vált táplálék-kínálat okozta túlevésnek vagy mérgezésnek. A természetes állapotban meghagyott tavaszi legelőkön mindig vegyesen fordulnak elő az új, friss növények és a már száraz, előző évi fűfélék. Ez biztosítja a ló számára a „kövér” fűhöz való lassú hozzászokást. Ősszel, a fűgyarapodás leálltával, a szervezet kezd ismét hozzászokni a rostokban gazdag, ám tápanyagokban szegény száraz fűhöz. Az általános nézettel szemben, ez a régi fű önmaga is tartalmaz még némi energiát; és ennek a kemény, öreg fűnek a megfelelő hasznosítása (kaszálása) a ló anyagcseréjében úgyszólván vértolulást okoz, tehát fokozza azt, ami télen képes az állatot melegen tartani. A szalma viszont csak egy mezőgazdasági melléktermék, melyet sok állat éppen a hideg évszakban a boxban unalmában feleszik, és amely teljes mértékben híján van mindenféle vitaminnak és ásványi anyagnak.

A nehezen emészthető növényi alkotórészek bélben történő erjedése többlet hőt produkál a testben. A száraz, régi fű - ahogy a bokrok és fák is ilyenkor - egy érthetően magasabb rostanyag-tartalmat mutat. Nyáron a könnyen emészthető fű teljesen elégséges takarmány a lónak, mert ez a meleg évszakban nem ad plusz hőt az amúgy is csúcsteljesítményen működő anyagcsere által keltett hőhöz, amit a szervezetnek még ki is kell vezetni. Ellenben hideg időjárás esetén az állatoknak természetesen a belső hőmérsékletet kell ellátniuk, amikor első sorban az addigi hideget átvészelt régi fűfélékből vagy az alkalmas bokrokból származó, nehezen emészthető rostanyagokat veszik fel.

Ha azonban a fűfelvétel időben gátolt vagy korlátozott, akkor ez a ló anyagcseréjében sok apró problémához vezet. Sőt akár az is megtörténhet, hogy a kívánt hatással, mint a súlycsökkenés-, vagy a pata minőségromlásának megelőzése, éppen ellentétes dolog történik majd! Tanulmányok kimutatták, hogy azok a lovak, amelyek tudják, hogy csak bizonyos mennyiségű legelési idő áll rendelkezésükre, azonos idő alatt háromszor annyit esznek, mint korlátlan fűkínálat esetén tennék ugyanennyi idő alatt (P.D. Siciliano). Ami tehát azt jelenti, hogy egy ló, mely idejének 4 óráját töltheti legeléssel, ugyanazt a fűmennyiséget eszi meg, mintha 12 óráig vehetné fel a táplálékot. - Más szavakkal: Ez 4 órába sűrített fél napnyi tevékenységet jelent.

Következésképpen nem korrekt szélsőségesen kijelenteni, hogy a „fű rossz a lónak”. A fű a ló természetes tápláléka volt, amíg az evolúció folyamán ki nem fejlődött a tájat keresztül-kasul felszántó és azt állandóan kaszáló lakosság. Tisztában kell lennünk a fennálló következményekkel, amikor az ember bele avatkozik a ló természetes életritmusába azért, hogy ezzel olyan szituációkat kerüljön el, melyekben látszólag veszélyes lenne a legelés az állatra nézve. Minden lótartónak ismernie kell az afféle adatokat, mint például hogy a korlátozott növekedésű fű megváltoztatja a gyomor kémiai összetételét, ez pedig az optimális tápanyagfelvétel útját állja. Ami a ló anyagcseréjét illeti ilyenkor: ha kizárólag túltrágyázott, monokultúrás növényfélét legelhet, - amit valójában a szarvasmarhának találtak ki - akkor ez a ló anyagcseréjét károsítja, és ha a mozgási lehetőségei is korlátozottak, akkor ez csak tetézi a folyamatot; és így tovább.

Háziasított lovak szabad tartásban. Legelés egy természete formában meghagyott, trágyázatlan legelőn, kora tavasszal, Lettországban:




Ugyanezek a lovak néhány nappal később tavasszal:





Háziasított lovak egy nem-trágyázott legelőn, Lengyelországban:






Przewaski vadlovak Ukrajnában. Nyári legelés:








Lengyel Konik vadlovad, Lettországban és Lengyelországban. Legelés nyáron:







Szabályos jellegű tartás, háziasított lovak részére. Legelés nyáron egy trágyázatlan legelőn, Lettországban:












Természetes módon tartott lovak egy nem-trágyázott legelőn, Norvégiában:




Lengyel Konik vadlovak ősszel. Lengyelország:







Természetes módon tartott lovak. Legelés télen, egy nem trágyázott legelőn, Lengyelországban:





Translated by Laura Dancs

Friday, July 5, 2013

Vajon érti-e az állatorvosom a dolgát?

írta Maksida Vogt, Natalija Aleksandrova

A fordítás Ágh Angéla munkája

Manapság a lótulajdonosok egyre többet tudnak a lovak egészségéről, valamint általánosságban az állatokról és egyre gyakrabban merülnek fel olyan helyzetek, amikor megkérdőjelezzük az állatorvosok tudását és a kezelési javaslataikat. Ezen cikk megírásával nem áll szándékomban megsérteni azokat az állatorvosokat, akik tényleg értik a dolgukat és folyamatos továbbképzéseken vesznek részt. A szomorú tény viszont az, hogy állandóan szembesülünk egy bizonyos jelenséggel, ami az állatorvosok többségénél megfigyelhető, ráadásul nemzetközi szinten. Ez a jelenség abban nyilvánul meg, hogy a legtöbb állatorvos nincs tisztában azzal, hogy milyen körülményeket kell a lovaknak biztosítani ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, milyen betegségek merülhetnek fel a természetellenes tartás következtében, hogyan viselkednek a lovak természetes körülmények között, valamint természetes körülmények között a kisebb fertőzéseket és tályogokat hogyan érdemes kezelni.

Ez a probléma sajnos nem csak egy adott országban fordul elő. Valójában sok helyütt szembesülünk vele, szervezetünknek pedig gyakran jelzik lótulajdonosok és szakértők számos országból. Úgy tűnik általános problémával állunk szemben. Ezzel a cikkel fel szeretnénk hívni a lótulajdonosok figyelmét arra, hogy legyen bátorságuk megkérdőjelezni az állatorvosok munkáját és a lovaik egészségét.



Dr. Cook munkája, mellyel bizonyította, hogy a zabla mennyi kárt tud okozni a ló érzékeny szájában, már ÉVEK óta ki lett adva és elérhető mindenki számára, ennek ellenére még mindig nem része az állatorvosi tananyagnak és a legtöbb állatorvos sem ismeri. A zabla egy idegen test, ami az állkapcsot fedő nyálkahártyán és az idegvégződéseken fekszik. A ló szájában ennek az idegen testnek a jelenléte önmagában is kiváltja a rágóreflexet, valamint a nyálképződést. Ennek tudatában könnyen el tudjuk képzelni, hogy ez az idegen test hányféleképpen okozhat a lovas szársegítségei következtében fájdalmat az idegvégződésekben. Rengeteg fénykép bizonyítja, hogy a zabla milyen mértékű károkat okozhat zúzódásoktól egészen súlyos nyelv-, szájpadlás- és állkapocs-csontsérülésekig. Ezek a bizonyítékok számtalan tudományos folyóiratban jelentek meg, a mai napig nem cáfolja őket senki sem, az állatorvosok mégsem használják ezt a tudást a napi munkájukban és nem hívják fel erre a problémára a lótulajdonosok figyelmét. Ez rengeteg spekulációra ad lehetőséget a tudásukat minőségét illetőleg, valamint az okokat illetőleg, amiért nem lépnek közbe.



Főleg ami a patákat illeti – a legtöbb állatorvosnak hiányos a diagnosztikai tudása, a kezelési lehetőségekről nem is beszélve. A továbbiakban szeretnénk bemutatni néhány esettanulmányt, melyeket lótulajdonosoktól és praxisunkból gyűjtöttünk össze, és melyekkel szemléltetni szeretnénk különböző pataproblémák félrediagnosztizálását és félrekezelését. 



1. Pataproblémák félrekezelése – állatorvos és kovács csapat



19 éves mentett kanca, az egyik első patáján ortopéd patkóval érkezett a menhelyre. Állítólag azért volt erre már évek óta szükség, mert a szarufal elvált (fehérvonal betegség). A kanca díjugratásban versenyzett ebben az állapotban — hihetetlen és elgondolkodtató, főleg ami a „lovassportot” illeti és azokat az embereket, akik ezt űzik és támogatják. A tulajdonosoknak/örökbefogadóknak azt mondták, hogy ez a probléma ne komoly, valójában a kanca egyfolytában elvesztette a patkóját. A kancát muszáj volt átszállítani a klinikára Telgtébe. Ezen a klinikán a kovács felhelyezett egy szöget a résbe, hogy lássa, hogy milyen mély, miközben egy puhább tárggyal is elérte volna ugyanezt a célt. Ezután eltávolította a szarufal egy részét.



A kancát körbepólyázott patával és egy műanyag pataalátéttel elbocsátották a klinikáról. Szigorú boxpihenőre lett ítélve, melyben egy évet töltött el. A kötés pár naponta cserélve lett. Röviden a tulajdonosok az állatorvosok minden tanácsát követték, abban a hitben, hogy ők tudják hogy mit csinálnak és segíteni akarnak a kancának. A ló gazdái próbáltak neki minél több helyet biztosítani abban a magánzárkában, amelyre ítélve lett, két boxot egybenyitottak és egy kis karámot is kapott. Egy év után, miután a kanca állapota nem javult és a szarufal még mindig el volt válva, a tulajok úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak többet az állatorvosokra és más megoldást keresnek. Úgy döntöttek, hogy kiengedik a lovat a boxból, hogy szabadon mozoghasson a ménessel. Utóbbi döntésük helyesnek bizonyult, némi idő elmúltával megfigyelhették, hogy a szabad mozgáslehetőség önmagában hozzájárult ahhoz, hogy javuljon a szaru minősége. 



1. esettanulmány elemzése



A tömegvélekedéssel ellentétben a baktériumok és a gombák nem jelentenek veszélyt a fehérvonalra egy egészséges patánál, mivel egy egészséges pata esetében a szarutermelés mindig meghaladja a bomlást/kopást. A baktériumok és a gombák minden patában jelen vannak, mondhatni a patának szüksége van rájuk. Ha egészséges az egyensúly, akkor a gombák és a baktériumok a pata önszabályozásának részét képzik. (további részletek: “Nyírrothadás” >>).



A fehérvonalbetegség valódi oka valójában a helytelen pataforma, a helytelen patkolás vagy a helytelen tartási körülmények, amikor korlátozzák a ló mozgási lehetőségét, az ammónia pedig kiszárítja és károsítja a patákat. A helytelen pataforma és a mozgáshiány miatt csökken a patairha vérellátása és akár károsodhat, sorvadhat is, így pedig képtelen megfelelő mennyiségű és minőségű szarut termelni. Ez önmagában is károsítja a fehérvonalat. Mivel a termelt szaru kevesebb és gyengébb minőségű, a bomlás gyorsabb lesz, mint a termelés, a fehér vonal pedig az egész pata magasságában elbomlik.
Az így keletkezett üreg lehetőséget kínál idegen test és különböző fertőzések behatolására a pata belsejébe is. A normál baktérium és gomba populációk robbanásszerűen elszaporodnak és egyre mélyebben telepszenek meg, miközben „megeszik” a szarut. Ha a gyenge vérellátás és a mechanikai károsodás nem szűnik meg, akkor a patairha is károsodik és a pata üregessé válik — a szarufal elválik a talptól és a patacsonttól.



Ebben az esetben az ortopéd patkó csak elkendőzi a probléma lényegét ideig óráig, mivel még jobban akadályozza a gyógyulást, a károsodás pedig tovább folytatódik, anélkül, hogy a ló tulajdonosa és a többi szakember ezt észrevenné. A patkó korlátozza a patamechanizmust*, korlátozza a vérkeringést és mechanikailag károsítja a patát.



*(Pata mechanizmus >>)



A szarufal eltávolítása szintén nem oldja meg a problémát, ugyan eltávolítjuk a baktériumok által fertőzött szarurészeket, de ezzel megnyitjuk az utat a fertőzéseknek egész a pata belsejéig. A kötözés-pólyázás és a pót-szarufal behelyezése további károsodást okozhat a patairha szöveteiben.



És a legrosszabb tanács amit ilyen helyzetben kaphatunk — ha egy pataproblémát a az elégtelen vérkeringés okozott — hogy boxpihenőre helyezzük a lovat. Ez egy alapvető természeti szabály — a gyógyuláshoz magasabb fokú anyagcserére van szükségünk, vagyis élénkebb vérkeringésre. A “friss” vér tápanyagokat — ‘építőköveket’ szállít, hogy a test újraépíthesse a sérült szöveteket. Minél élénkebb a keringés, annál gyorsabb a gyógyulás. Ha egy ló boxpihenőn van, azzal korlátozzuk a patákban a keringést, mivel a patáknak a normál vérkeringéshez szükséges a mozgás, vagyis a patamechanizmus, amire a ló szervezete teremtve lett. Így ha korlátozzuk a vérkeringést, korlátozzuk a gyógyulást is.



Ráadásul ha elszakítunk egy lovat a társaitól, kibillentjük mentális és pszichológiai egyensúlyából, ami még tovább késlelteti a gyógyulását. A ló egy csordaállat és az agyának más a felépítése, mint egy magányosan élő állatnak. A ló agykérge csak akkor működik rendesen és látja el az alárendelt agyi központokat rendesen, ha a ló ménesben, vagyis társaival együtt élhet.



Az első amit fehérvonal problémák esetében minden állatorvosnak ki kéne kötnie, az a patakorrekció mellett a megfelelő tartási körülmények és a korlátlan mozgási lehetőség, ami támogatja a patamechanizmust, és ezzel együtt a patafunkciókat és a gyógyulást.


2. eset Pataprobléma félrediagnosztizálása és félrekezelése - állatorvos



Állatorvost hívtak egy kancához, akiről az előző este derült ki, hogy sánta, amikor behozták a karámból. A kanca patái nagyon hosszúak voltak, az elkövetkező napokban kellett volna körmölni. Kevesebb mint 2 hónapja vették le róla a patkókat és tapogatózva járt, főleg kemény talajon. Az állatorvos megvizsgálta azt a lábát, amelyikre sántított és azt mondta, hogy a sántaságot savós patairhagyulladás okozza, mert túl sok füvet legelt. Megröntgenezte a patát is és ez alapján azt állapította meg, hogy: 'nem súlyos, nem látható patacsont elfordulás, nem savós patairhagyulladás.' Ennek ellenére még mindig meg volt arról győződve, hogy a patája miatt sánta a kanca. Fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentő gyógyszereket rendelt el, valamint boxpihenőt. Két nappal később a kanca tünetmentes volt, a gazdája kitette a karámba a társai közé, mivel kezdett egyre idegesebb lenni a bezártságtól és az egyedülléttől.



Két nappal később még mindig tisztán járt, így meg lett körmölve. Másnapra ismét lesántult a jobb elejére. Az állatorvos szerint ismét savós patairhagyulladás okozta a problémát'. Teljes pihenőt, fájdalomcsillapítókat és antibiotikumokat írt fel. A kanca végig kímélte a jobb elejét, a bal elejére viszont gond nélkül rá tudott állni. Járás közben egyértelműen terhelte a bal elejét, a jobbal viszont bicegett. A tulajdonosa nem értett egyet az állatorvos diagnózisával és nem adta be neki a gyógyszereket, amíg nem volt biztos benne, hogy mi a baja valójában. A pataápoló szakemberek, akik az istállóban dolgoztak szintén nem értettek egyet az állatorvossal, ők inkább tályogra gyanakodtak. 



Néhány napos teljes pihenő után a gazdája kivitte egy kicsit sétálni a kancát. A kanca nagyon élvezte, hogy szabadon mozoghat és elkezdett ügetni, habár még mindig sántított. Egy nappal később a gazdája már nem bírta nézni, hogy a kanca mennyire szenved, amiért elszakították a társaitól, így kiengedte a karámba éjszakára. Másnap a tályog kifakadt a pártaszélnél és néhány napon belül a sántaság is teljesen megszűnt. Mikor felhívta az állatorvost, hogy tudassa vele, hogy tályog okozta a sántaságot, az állatorvos még akkor sem hitt a tényeknek. Őszerinte savós patairhagyulladás volt a kanca jobb első patájában. Valamivel később amikor megjött az állatorvostól a számla az állt rajta: 'Patacsontsüllyedés jelei láthatóak a jobb első patában a röntgenképen. Diagnózis: savós patairhagyulladás.' (Emlékszünk, hogy az elején azt mondták a tulajnak, hogy 'nincs patacsontsüllyedés', ugye?)



2 eset. Elemzés



Savós patairhagyulladásnál általában a lónak mindkét első patája, vagy mind a négy patája érintett. Akut esetben a ló összes patája fáj. Ekkor nem minden esetben keletkeznek elváltozások a patán belül, mint például patacsontsüllyedés, vagy elfordulás, mely súlyosabb esetekben fordul elő, de az első tünetek jelentkezése után minimum 48 órával. 



 Az alapján a röntgenfelvétel alapján, amely akkor készült, amikor a patairhagyulladás első tünetei jelentkeztek, nem állapítható meg egyértelműen a diagnózis: még túl korán van ahhoz, hogy az elváltozások láthatóak legyenek. Azok az elváltozások, amelyek ezen a felvételen láthatóak régebbi problémák következményei. A röntgenfelvételeken nem mindig látszanak elváltozások, mivel az akut savós patairhagyulladás strukturális változások nélkül is létrejöhet. 



Másodsorban gyanakodni kell, ha az állítólagos savós patairhagyulladás csak egy patát érint. Ez csak abszolút szélsőséges esetekben fordulhat elő. Jelenlegi tudásunk szerint csak akkor, ha a másik végtag sérül és azt a súlyt is az egészséges végtagra terheli, ezenkívül nem mozoghat a ló ('statikus laminitis', Rooney, J.).



A következő furcsa kijelentése az állatorvosnak, ami ellenkezik az „egy patát érintő savós patairhagyulladás” diagnózissal', az az, hogy a kanca túl sok füvet legelt. Mind a négy pata EGY egységes anyagcsere folyamat részei a ló testén belül. Ebben az esetben a túl sok szénhidrát, ami okozhat mérgezéshez hasonló tüneteket, nem érintheti az anyagcsere 1/4 részét.



Most pedig nézzük meg a kanca első patáinak a formáját.



Mint láthatjuk a szarufal jelentős mértékben meghajlott mindkét első patánál, ami arra utal, hogy a szarulemezek kapcsolódása mindkét patánál jelentősen sérülhetett. Ha mindkét első patánál ilyen mértékben sérültek a szarulemezek, akkor valószínűtlen, hogy a patairhagyulladás csak egy patát érintett volna.



Már ezen tények ismeretében is rögtön eszünkbe juthat egy másik ok, ami magyarázná az egy patára kiterjedő sántaságot.



A lóról röviddel a történtek előtt vették le a patkókat. Ezzel valamilyen mértékben újra beindulhatott a patamechanizmus a patákon belül. Ennek következtében a vérkeringés is megélénkült a patákban. Ahogy javult a vérkeringés, a szervezetben beindult az öngyógyítási folyamat, többek között elkezdte az elhalt szöveteket eltávolítani, melyek akkor keletkeztek, amikor a patkó viselése által károsodtak a pata belső részei. A tályogképzés egy azon módszerek közül, amit a szervezet alkalmaz, hogy megszabaduljon azoktól az elhalt szövetdaraboktól, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy a véráramon keresztül távozzanak. 



Ebben az esetben a sántaság teljes erejével visszatért a körmölés után. A túlnőtt szaru eltávolítása után a patamechanizmus tovább javult, tehát a vérkeringés és az öngyógyulási folyamat is. A tályog egy ideig megfelelő vérkeringés hiányában felfüggesztette a funkcióját új erőre kapott miután a sérült terület vérkeringése helyrejött. A tályogok a vérkeringésből szerzik az eszközeiket, mint például a fehérvérsejteket. Minél élénkebb a vérkeringés, annál intenzívebb a tályog öngyógyító képessége. 



Ezért fordulnak elő gyakran tályogok a patkók levétele után, főleg körmölések után. 



Most nézzük meg újra a paták képeit.



Ha egészen közelről nézzük, megfigyelhetjük, hogy a jobb első patában mintha 'lyuk' lenne. A túl magas sarkak miatt a patacsont állandó nyomást gyakorolt a talpra, ráadásul a patkó kápája is nyomta a szarufalat és ezzel károsították a vérereket és csontelhalást indítottak be. A csontból és a patairhából származó elhalt szövetrészek sokáig gyűltek fel a patának ebben a részében. A szaru károsodása ajtót nyitott a kívülről jövő fertőzéseknek. Ez ideális környezetet teremtett a tályogképződésnek.



Ha megnézzük az alábbi képet:



Láthatjuk, hogy hol tört ki a tályog a pártaszélen keresztül, pontosan a sérült terület felett. Ez egy teljesen tipikus viselkedés a tályogoknál — a legrövidebb úton távoznak, elsősorban a puhább szarun keresztül, vagy a kemény és puha szarurész találkozásánál, ami elsősorban a pártaszélnél található. 



További információ tályogokról >>


3 eset. Elfogadhatatlan minőségű röntgenfelvételek, melyeket egy állatorvos specialista készített és ezekre épülő diagnosztikai hibák


Egy állatorvost kihívtak egy 18 éves herélthez, hogy röntgenezze meg az első patáit. A ló éveken keresztül patkolva volt és a felvételek készítésekor kb. egy hónapja vették le a patkóit. A röntgenfelvételekre azért volt szükség, hogy a ló körmölését végző szakember felmérhesse a paták állapotát a patkók levétele után. Amikor a felvételek készültek a paták így néztek ki:



És ezek a röntgenfelvételek készültek:




Az állatorvos a felvételek mellé a következő üzenetet mellékelte a tulajdonosnak '...a patafal és a patacsont között nagyobb a távolság a ló jobb első patájánál mint a bal elejénél, ami csont felszívódást (kopást) indokolhat.'



3 eset. Elemzés



A normálisnál nagyobb távolság a patacsont és a patafal között elsősorban egy súlyos problémának a tünete, mégpedig annak, hogy a patán belül többek között a szarulemezek krónikusan károsodtak: károsodott és meggyengült a patairha, valamint elfordult és lesüllyedt a patacsont. Habár a savós patairhagyulladás általában mindkét első patát érinti, az elváltozás mértéke eltérhet, ha a két pata formája egymástól különbözik.



Ahhoz hogy a csont kopásával magyarázhassuk a normálisnál nagyobb távolságot a patafal és a patacsont között, nagyon súlyos csont újraképződésre lenne szükség, ami ezeken a csontszöveteken az előbbi röntgenfelvételeken nem látható. Amennyiben az állatorvos diagnózisa helyes volt, akkor a patacsont hátsó részének megváltozott volna a formája, a feszítőizom felőli résznek nagyobbnak kéne lennie a normálisnál, ugyanis a pata felépítéséből adódóan azt nem érik azok a károsító hatások, melyek a patacsont hátsó részében a kopást okozták. Ez a különleges forma nem látható egyik röntgenfelvételen sem.
A diagnózis továbbá feltételezi, hogy csak az egyik patacsont érintett, ennek következtében a csont újraképződése mindkét csontnál különböző kellene hogy legyen.



A legelső dolog, ami eszünkbe jut ezeket a felvételeket nézve, hogy a minőségük elfogadhatatlan. Ugyanis a talpi rész nem látható, ráadásul a felvételek alsó része túl van exponálva. Tehát ezek a felvételek alkalmatlanok annak a megítélésére, hogy milyen vastag a talpi rész és a patacsont hogyan viszonyul a talajhoz. Ha patáról készítünk felvételeket, akkor a talajt mindig meg kell rajta jelölni. Ezenkívül nincs megjelölve, hogy a patafal és a pártaszél hol csatlakozik egymáshoz, ami megnehezíti, vagy akár lehetetlenné teszi annak a megítélését, hogy a patacsont mennyire süllyedt le.



Nem látható lényeges különbség a felvételeken a két pata között a patacsont és a patafal közötti távolságban. Ami viszont látható, az a patacsont szöge a patán belül, ami az eltérő pataformáknak köszönhető (ez látható a fényképeken is) — az egyik pata meredekebb (magasabbak a sarkak) a másik pedig laposabb. A patacsont elfordulásának mértéke mindkét pata röntgenfelvételén jól látszik.



Ha hasonló felvételek kerülnek a kezébe, egy állatorvosnak fel kell hívnia a ló tulajdonosának a figyelmét arra, hogy ezek az elváltozások tovább folytatódhatnak, ami akár akut savós patairhagyulladáshoz is vezethet, amennyiben nem rendeződik a patáinak az állapota – vagyis a patacsont nem kerül vissza a megfelelő pozícióba, ami csökkenti a patairhára nehezedő nyomást és a további károsodást. 



* * * 



Kérjük a lótulajdonosokat, hogy tegyék fel az összes kérdést, ami ezzel a cikkel kapcsolatban felmerül bennük az állatorvosuknak. A következő lépéseket ajánljuk:



— Sose féljünk kérdezni, ha a lovunk egészségéről van szó.

—Egy szakértőnek minden részletet és minden ezzel kapcsolatos összefüggést meg kell tudnia magyarázni, amire csak rákérdezünk. Tartsuk azonban szem előtt, hogy a hagyományos állatorvostan nem egyenlő a holisztikus állatorvostannal, tehát az állatorvosunknak nem kell az utóbbival is tisztában lennie.

— Utasítsunk vissza minden kezelési módszert, amely azzal járna, hogy boxpihenőre kárhoztassuk lovunkat. A lovaknak mozgásra van szükségük ahhoz, hogy gyógyulni tudjanak.

— Ne álljunk szóba olyan állatorvossal, aki anélkül ad fájdalomcsillapítókat, szteroidokat vagy antibiotikumokat lovunknak, hogy figyelmeztetne a mellékhatásaikra és ajánlana egyéb alternatív módszereket is (gyógynövény, homeopátia, stb.). Ezek amellett hogy felborítják a ló anyagcseréjét és ezzel késleltetik a gyógyulást, súlyos mellékhatásokkal is járnak. Csak néhány mellékhatás: a gyulladáscsökkentők gyomor- és bélfekélyt okozhatnak; az antibiotikumok gyengítik az immunrendszert; a szteroidok savós patairhagyulladást okozhatnak.

— Utasítsuk vissza az állatorvos kezelési javaslatát, ha figyelmen kívül hagyja lovunk lelkét (a ló csordaállat, ha elválasztjuk társaitól stresszt okozunk neki és ezzel késleltetjük a gyógyulást).

— Utasítsuk vissza a kezelési javaslatot, ha gyors, de rövid távú javulást ígér – hogy lovunk “működjön” és minél előbb használhassuk.

— Olyan gyógyítót keressünk, aki figyelembe veszi a test regenerációs képességét és tempóját, lovunk ennyit minimum megérdemel.




Az esettanulmányokat Natalija Aleksandrova írta.

Sunday, April 22, 2012

„Amíg meg nem tapasztaljuk, milyen érzés szeretni egy állatot, addig lelkünk egy része mélyen alszik”

A lovak iránt érzett tisztelet és szeretet késztetett arra, hogy létrehozzuk a Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítványt az öreg, beteg, sérült lovakért.

2001-ben váltunk hivatalos állatvédő szervezetté. Az elmúlt évek alatt sok nehézségen vagyunk túl, sok lemondással jár elhivatottságunk, de ettől teljes az életünk. Az évek során történt velünk sok jó és rossz egyaránt. Mint állatvédőnek, fáj látnom, hogy némely lovardában lovakhoz nem méltó körülmények között tartják őket. Fáj tudni, hogy szerte az országban felelősségteljes gondolkodás nélkül, hozzáértés hiányában asszisztálunk csikók fogantatásához, érvelve azzal, hogy „ne álljon üresen a ló”, nem törődve azzal, mi lesz vele születése után.

Jelenleg … ló és 1 csacsi él az állatotthonunkban. A lovak sorsa különböző. Van köztük olyan, aki valamikor a versenypálya lelátójáról elhangzó hangos üdvrivalgás közepette rótta a köröket a sikerért és a pénzért, van olyan, aki a díjugratásban ért el jeles eredményeket, és van köztük olyan, aki a lovas kocsit húzta, s munkájával szolgálta hajdani tulajdonosát.

A megbecsülés ezekért a teljesítményekért elmaradt, de az én szívemhez egyformán közel áll mindegyik, és talán ők is úgy érzik, célba értek.

Lakossági bejelentésre mentettünk hatéves kancát, akit a gazdája méteres láncon tartott évekig. Hónapokig tartó huzavona után végül a hatóság segítségével sikerült őt elkobozni kegyetlen gazdáitól. Úgy érzem, ez igen nagy előrelépés az állatvédelem rögös útján. Mentettünk 4 hónapos csikót, akinek az orvosi vizsgálat során derült ki, hogy kb. 2 hónapja törött el a lába csűdben. Ki tudta ezt a szenvedést végignézni?! Ha időben orvoshoz kerül, talán lett volna esélye az életre.

Ma is nálunk van, s szemtelen „sihederré” serdült Szilaj, a hajdani csődör csikó akit pár hónapos korában gazdája télvíz idején magára hagyott, s ha nem találunk rá időben egy bejelentőnek köszönhetően, már Fagyherceg ménesét gyarapítaná. Mi azonban megmentettük, s több hetes küzdelem után szó szerint lábra állítottuk, mivel annyi ereje sem volt, hogy felálljon és egyedül táplálkozzon. Ez csupán néhány kirívó eset a sok közül, amellyel szembesülünk állatvédelmi tevékenységünk során.

Az elmúlt év óta a lovakon kívül gazdáik által elhagyott kutyáknak is igyekszünk biztonságos átmeneti otthont és szakértő gondoskodást nyújtani addig is amíg gondatlan tulajdonosuk helyett egy másik, szerető gazdit nem találunk számukra

Így aztán jelenleg a lovak mellett kutya is él nálunk.

Ha az ember ember tudna maradni a körülötte lévő állatvilágban, akkor nemcsak nekünk kellett volna minden felelős helyett a ló szemébe nézni, és látni benne az iszonyatos szenvedést.

Reménykedem benne, hogy egyre több állatszerető emberhez jut el tevékenységünk híre, akik értékelik elhivatottságunkat, és bármely segítség felajánlásával támogatnak bennünket.

Kérem, szánjanak rá egy kis időt és látogassanak el honlapunkra a www.bottyanequus.com weboldalon, ahol minden hónapban igyekszünk megismertetni az érdeklődőket védenceinkkel, s hírt adni a hónap eseményeiről számos fénykép kíséretében. Tisztelettel és köszönettel: Rédei Éva


Szilaj fél éves volt amikor 2010. telén szó szerint a földhöz fagyott. Rendkívül rossz állapotban került a gondozásunkba. 2 hétig élet és halál között lebegett, szinte öntudatlanul feküdt, felállni segítséggel sem tudott. Csodával határos módon maradt életben.

Szilaj aki azóta is nálunk él, szemtelen sihederré serdült. Ő a Bottyan Equus Hungaria honlapjának hírmondója. Beszámolói olvashatóak a www.bottyanequus.com honlapon.

Wednesday, March 14, 2012

A lovaglás ártalmai a lóra nézve

írta: Maksida Vogt


Előszó

A lovat nem lovaglásra teremtették.
A lovat nem szabadna lovagolni egészsége veszélyeztetésével. A lovaglás azonban az emberek szemében a legtermészetesebb dolog, s még hangoztatják is, hogy mennyire szeretik a lovaikat. Az a szeretet azonban, ami egy másik élőlénynek sérülést és fájdalmat okoz, beteges szeretet. Az emberiség egész történelme során szörnyű dolgokat művelt az állatokkal, valamint egymással, részint képzetlenség miatt, részint megfelelő fejlettségi szint hiányában.
Manapság, amikor már jóval nagyobb tudás birtokában vagyunk és felgyorsult a fejlődés üteme, itt az idő, hogy megmutassuk, hogy a lovaknak még mindig sérüléseket és fájdalmat okozunk olyan emberek által akik lovagolják és saját örömükre vagy haszonszerzésre használják őket. Állítom, hogy nem létezik olyan ló, amelyik szereti ha lovagolják. Szeretnénk azt hinni, hogy igen, de ez még nem jelenti azt, hogy tényleg így van. Itt az idő újraértékelni a hagyományainkat, és szembenézni a tényekkel.

A lovak általában csendben szenvednek, de ha valaki a lován a következő jeleket fedezi fel, tudnia kell, fájdalmai vannak:



- A ló megrándul, vagy hátrál csutakolás közben
A ló a hátulját a hasa irányába húzza
A ló vonakodik feladni a patáját tisztításhoz
A testének egyes részei nagyon melegek
A ló egy bizonyos testhelyzetet vesz fel: fejét előszeretettel az egyik vagy másik irányba fordítja, farkát vagy az egyik, vagy a másik irányba tartja, csak az egyik hátsó lábát tartja felemelve, a másikat nem, stb.
A ló előszeretettel nyomja a fejét szilárd tárgyakhoz
A ló a fogát csikorgatja, levegőt nyel, karót, kötelet rág
A ló nem akar mozogni
A ló rázza a fejét
A ló védi magát: ágaskodik, bokkol, maga alá vagy hátra kifelé rúg, nagyon magasra tartja a fejét



Ha a lova sántít, tudnia kell, hogy fájdalomtól szenved. Sok ember van aki látja és megérzi, hogy milyen folyamatok zajlanak le egy ló testében, és ezek közül az emberek közül soknak köze sincs a lóhoz, vagyis nincs lovuk, és nem is akarnak semmit tőlük. Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert ezeknek az embereknek nem jelent gondot az, hogy akár a legkomplikáltabb biomechanikai folyamatokat is megértsék csak érzéssel és józan ésszel. Úgy tűnik, hogy csupán azoknak kell bizonyíték arra nézve, hogy mi okoz sérülést és fájdalmat a lónak, akik valamire használni akarják őket. Azt gondolom, hogy ha rávilágítunk arra a tényre, miszerint nem tisztességes kihasználni egy másik élőlényt saját önző céljaink és vágyaink kielégítésére, annak elég magyarázatul kellene szolgálnia, de tudom, vannak emberek, akiknek más a hozzáállása ehhez a kérdéshez. Így aztán szükségesnek tartom, hogy e tárgyban kicsit mélyebbre ássunk a biomechanika és anatómia tudományának segítségével.





Graphic Copyright Academia Liberti

fent: nyak hát ágyék keresztcsont farkcsont




A csontváz a csontok szilárd váza mely a testnek formát ad és a belső szerveknek pedig védelmet. Kezdjük mindjárt a gerincoszloppal. (A gerincoszlop csigolyák sora a farkcsonttól a koponyáig, mely rugalmas támaszt ad a hátnak. Belsejét a gerincvelő tölti ki.)
A gerincoszlop csontjait 5 csoportra oszthatjuk:

7 nyaki csigolya
18 (17 – 19) mellkasi csigolya
6 (5 -7) ágyéki csigolya
5 keresztcsonti csigolya (összenőve adják a keresztcsontot)
farkcsonti (15 – 21) csigolya

A nyakcsigolya: a csigolyák rugalmas csoportja mely megtámasztja és rögzíti a koponyát és a nyakat,
fenntartja a nyaki görbületet.

Az 1-es és a 2-es nyakcsigolya egyedi, csakúgy mint a 7-es a kiemelkedő gerinccel.
.A C1 – C6 kialakult harántnyúlványai továbbítják a gerinc menti verőereket a koponyaalaphoz.
Ez a csigolyasor alkotja a gerinc velő csatornáját

Mellkasi: Ez a meglehetősen merev csigolya csoport, a hátcsigolyák, a bordákhoz illeszkedve támasztják a mellkast.
A kiemelkedő görbülete a magzati fejlődés során alakult ki. Ezekre a csigolyákra jellemzőek a hosszú, keskeny tüskék, szív alakú formák és a bordák kapcolódásához megfelelő sima felület.


Ágyéki csigolyák: Ezek a zömök, négyszögletű ágyéki csigolyák hordozzák a testsúly nagy részét, s egyben kiegyensúlyozzák a törzset a keresztcsonton. Az ágyéki görbület a járás és állás során alakul ki. Ez a csigolya csoport igen rugalmas. A talajtól való felemelkedéskor és hajlításkor gyakran nagy nyomás helyeződik a porckorongokra, ami törésekhez vezethet ha a test valamilyen veszélynek van kitéve. Ez megsértheti a gerincvelőben lévő idegeket melyek a gerincvelőből indulnak ki és a csigolyaközi képződményeken (porckorongok) futnak keresztül.guide.

Keresztcsont: 5 keresztcsonti csigolya csontosodott össze egyetlen csonttá. Ez köztetíti a testsúlyt a csípőizületekhez a kismedencéhez való ízesüléssel.
A csigolyaközi porckorongok a háti csigolyák között helyezkednek el. A külső szálai összefutnak a hosszanti, az elülső és a hátsó ínszalagokkal. A hátgerincen különböző és rendkívül eltérő rövid és hosszó szalagok helyezkednek el

A rövid szalagok a következők:
- Ligamanta Flava (A csigolyatestek elülső felszínén az elülső hosszanti szalag)
- Interspinal Ligamants (csigolyaközi szalagok)
- Intertransverse Ligaments (keresztező ínszalag)
:
A hosszú szalagok – több csigolyán húzódnak keresztül
1. Nuchal Ligament (Funiculus Nuchae, Lamina Nuchae) (nyaki szalag)
- Supraspinal Ligament (supraspinális szalagok)
- Longitudinal Ventral Ligament (hosszanti hasoldali szalagok)
- Longitudinal Dorsal Ligament (hosszanti hátoldali szalagok)



A nyaki szalag a külső nyakszirtcsonttól ered, a nyakcsigolyák felett halad és a 3-as, 4-es és 5-ös mellkasi csigolyákhoz kapcsolódik ahol aztán a merevebb supraspinalis szalagban folytatódik, amely végigfut a mellkasi és ágyéki csigolyákon majd folytatódik a hosszanti csigolyában amely a második ágyéki csigolyához kapcsolódik.
Ezek a szalagok együttesen egy hosszú, folyamatos, változó erősségű és sűrűségű szalagot alkotnak a koponyától a
keresztcsontig, hogy az egész gerincoszlopnak támasztékot adjanak.
Ahhoz, hogy a gerincoszlop összetett funkcióját megértsük, terhelhetőségi, mozgástani (kinematikai), és dinamikai ismeretek, valamint a biomechanikai funkciók ismerete egyaránt szükséges.

.
Az első pontos vizsgálatokat a gerincoszlop rugalmasságáról Zschokke (1892) végezte. A supraspinális szalag nagyon fontos a gerincoszlop stabilitásához és a csigolya tövisnyúlványainak funkciójához. Az első 5 tövisnyúlvány eltávolítása 80 kg terhelés alatt a csigolya összeroppanását eredményezte. Ha a csigolya valamennyi tövisnyúlványát eltávolították, a csigolya már 8-10 kg súly alatt összreoppant. Azt is felfedezte, hogy olyan hátgerinc esetében, melynél minden csigolya tövisnyúlványai épek, a hát már 50-80 kg terhelésnél átlagosan 4 cm-t süllyed !!! Ez elég ahhoz, hogy a tövisnyúlványok egymáshoz dörzsölődését eredményezze a súly alatt.






Graphic Copyright Academia Liberti 




Minden lónál, amelyet természetes összeszedettség nélkül vagy napi 15 percnél tovább lovagolnak, fájdalom lép fel. S néhánynak még akkor is hát problémái vannak, ha ezeket a kívánalmakat betartják. Ez teljesen logikus, megértéséhez nincs szükség mélyreható anatómiai és biomechanikai ismeretekre. Gondoljuk el, hogy mi történik az emberi szövetekkel nyomás hatására? Mennyi ideig kell fennállnia a terhelésnek ahhoz, hogy fájdalom vagy zsibbadás jelentkezzen? Az emberek és a lovak egyaránt emlősök, tehát ugyanazok az érzések lépnek fel náluk, mint nálunk. Mi történik egy ilyen finom szerkezettel mint a gerincoszlop, terhelés alatt? Mi történik dorsiflexió esetén? (befelé görbülés)

Miért képesek az emberek szemet hunyni ilyen nyilvánvaló tények felett?

A hátgerinc problémák három alapvető sérülésre kategorizálhatók, melyben vagy az izmok, inak, szalagok (lágy szöveti sérülések), vagy a csontok és izületek ( csont sérülések) vagy az idegrendszer (neurológiai rendellenességek)érintettek. Mindhárom kölcsönhatással van egymásra. Nincs egyetlen rendellenesség sem a test bármelyik részén, mely ne érintené a szervezet egészét is. Először is, a hátgerinc sérülések érintik a gerinc körüli izomzatot vagy a csigolya izületeket. A súlyos sérülések bár elképzelhető, hogy fokozatosan javulnak de soha nem gyógyulnak meg, esetleg később izületi károsodáshoz vagy lágyrész fibrózishoz vezetnek. A krónikus túlterhelésből eredő sérülések (mikrotrauma) keletkezhetnek akár a nyereg felhelyezése vagy általában a lovaglás, patkolás és más a ló testén véghezvitt manipuláció következtében.


A gerincoszlop biomechanikai és patológiai változásai között egyenes kapcsolat van. Townsend (1985) és Daemmrich(1993) felfedezték, hogy csontkinövések a has oldali csigolyákon általában a 10-es és a 17-es mellkasi csigolya között jelennek meg, és a legnagyobb csontkinövések pedig a 11-es és a 13-as mellkasi csigolya között azon a területen, ahol a lovas ül a ló hátán, maximális oldalirányú hajlításnak és tengelyirányú elfordulásnak téve ki azt.
A „kissing spine“ (csókgerinc vagy gerinccsatorna szűkület) szindróma oka a gerincoszlop ismétlődő (nem fiziológiai) megsüllyedése. S ami ezt ilyen durva mértékben okozza, az a.....lovaglás.


Világos tehát, hogy miként hat a lovakra a lovaglás és a biomechanikai törvények. Az idősebb lovak esetében még veszélyesebb a helyzet mivel náluk, akár az idősebb emberek esetében a gerincoszlop már veszít rugalmasságából aminek következtében izületi torzulások léphetnek fel és az izmok állapota is gyengül. Az idősebb lovaknál a gyógyulási idő is hosszabb, és megnövekszik annak veszélye, hogy a korábbi sérülések abnormális izomrendszeri állapotokhoz vezetnek.

Folytatás következik....

Referencia a komplett tanulmányhoz:
BUDRAS-ROECK 2004
Anatomy atlas of the horse

RIEGEL-HAKOLA 2006
Atlas to Anatomy and Clinic of the Horse

ADAMS, O.R. (1969)
Subluxation of the sacroiliac joint in horses
Proc. of AAEP

BADOUX, M. (1975)
in: SISSON, S., GROSSMAN, J. D.
The Anatomy of the Domestic Animals

RICK PARKER
Equine science

UELTSCHI, G. (1996)
Zur Röntgen- und nuklearmedizinischen Untersuchung des Pferdesrückens
Internationaler Tierärztekongress über Rückenprobleme bei Sportpferden
Bern, Schweiz

TOWNSEND, H.G.G. (1985)
The relationship between biomechanics of the thoracolumbar spine and back problems in the
horse
Proc. AAEP

TOWNSEND, H.G.G., LEACH, D.H. (1984)
Relationship between intervertebral joint morphology and mobility in the equine thoracolumbar
spine

TOWNSEND, H.G.G., LEACH, D.H., FRETZ, P.B. (1983)
Kinematics of the equine thoracolumbar spine

HORST WEISSDORF, H. GERHARDS, HUSKAMP, DEEGEN (2002)
Praxisorientierte Anatomie und Propaedeutik des Pferdes

SEIFERLE, E., FREWEIN, J. (1992)
Aktiver Bewegungsapparat, Muskelsystem, Myologia

SCHEBITZ, H., BRASS, W., WINTZER, H.J. (1993)
Allgemeine Chirurgie für Tierärzte und Studierende

ROONEY, J.R. (1982)
The Horse’s Back: Biomechanics of Lameness

ROBERTS, E.J. (1968)
Resection of thoracic or lumbar spinous processes for the relief of pain responsible for
lameness and some other locomotor disorders of horses.
Proc. AAEP

NOWAK, M. (1988)
Die klinische, röntgenologische und szintigraphische Untersuchung bei den sogenannten
Rückenproblemen des Pferdes

GOODY (2004)
Anatomy of the Horse

LEWIS, L.D. (1989)
Einfluß der Ernährung auf die Entwicklung des Bewegungsapparates und seine Erkrankungen

LEACH, D.H., DAGG, A.I. (1983b)
A review of research on equine locomotion and biomechanics

JEFFCOTT, L.B. (1981)
Diagnosis of Back Problems in the Horse
Proc. AAEP

JEFFCOTT, L.B. (1980a)
Disorders ot the thoracolumbar spine of the horse - a survey ot 443 cases.

JEFFCOTT, L.B. (1980b)
Guidelines for the diagnosis and treatment of back problems in horses
Proc. AAEP

WOLFGANG RANNER
Das Rückenproblem beim Pferd
Eigene Untersuchungen und kritische Betrachtungen

JEFFCOTT, L.B. (1979c)
Radiographic examination of the equine vertebral column

JEFFCOTT, L.B. (1979b)
Backproblems in the horse - a look at past, present and future progress

DÄMMRICH, K., BRASS, W. (1993)
Krankheiten der Gelenke

Saturday, February 11, 2012

A Patkolás- csupán egy téma az állatvédőknek?

by Maksida Vogt

A lovas világban nagyon sok az alapvető tévedés, ezért nehéz a lovasoknak megtalálni az igazságot. A probléma már akkor elkezdődik, amikor egy kezdő lovas a ló patájáról , annak állapotáról akar információt gyűjteni. Nézzük, hogyan ápolja egy átlag lovas a lova patáját?

Elhívja a kovácsot.

De vajon a kovács tisztában van-e a mesterségével? Ebben nem vagyok biztos.

A kovácsokkal való viták után arra a meggyőződésre jutottam, hogy azért, hogy azoknak az embereknek segíthessek megérteni, akiknek szívügye , hogy a ló jól érezze magát, le kell írnom, hogy miért is káros a lovaknak a patkolás.


Amikor a lovat megpatkolják, először a patáját, mint SZERVET alkalmatlanná teszik abban, hogy funkcióját betöltse. A pata amikor a földdel érintkezik, a ló súlya alatt kitágul, és amikor levegőben van, összehúzódik. Ezt nevezzük pata mechanizmusnak, mely segít a lónak a vért visszapumpálni a szívbe, és a saját súlyát rugalmasan hordozni, hogy az ízületei ne sérüljenek.

Mi történik a patkolásnál?

A patkolt pata csak minimálisan tágul a patafalban (ezt látni a pata kopásán) és mindenki el tudja képzelni, hogy milyen fájdalommal járhat a tágulás megakadályozása. Az érzés olyan lehet , mintha nekünk egy számmal kisebb cipőben kellene járnunk. Ez a helyzet a vérkeringést akadályozza a pata tokban. A vérellátási zavar elsőként az ujjakban mutatkozik, ahol a hiányos vérellátás miatt pusztulnak az idegek. A kapillárisokban hol több, hol pedig kevesebb a vér , így a ló az egyre inkább károsodó patája egyre fájdalmasabbá válik. Egy idő múlva a szövetek el is halhatnak.




Ha megpatkoljuk a lovunkat, akkor ártunk a szívnek – melynek működését a pata pumpáló mechanizmusa 60%-ban befolyásolja, mivel a szív erre támaszkodik, hogy egészségesen működhessen. Ártunk a vese, a máj, s a többi szerv működésének is, mert a pata mint szerv blokkolva van a teljes szervezetre kiható funkciójában.

A patkolásnál a lónak számos fizikai sérülést kell elszenvednie. A patacsontnak traumát okoz az összepréselődés a sarokrésznél, mivel nem tud tágulni, így idővel kialakul a porcszövetek csontosodása ( osszifikációja). A sejtanyagcsere és a vérkeringés erősen korlátozódik, aminek következtében a pata felépítéséhez szükséges proteinek és szövetbeli anyagok felgyülemlenek a szervezetben. Lerakódnak az izmokban, ízületekben, és ott károsodást okoznak, többek között a szaruréteg károsodását is.



Ez csak egy kis része annak, amilyen károkat okozunk a lónak, amikor megpatkoltatjuk.

Sérülések, amelyek a szervezetben kialakulnak és a kovács soha nem beszél róluk.

Miért? Miért nem beszél ezekről a kovács?

Az ő feladata lenne, hogy hozzájáruljon a ló egészségéhez. .Mi megbízunk benne, igaz?!

Az a szomorú valóság, hogy ők maguk sem tudják, mert nem tanították meg nekik. Ehhez járul még az a tény, hogy a patkolásért kapják a legtöbb pénzt. Ezt tőlük tudom: “Ha nem csinálom, megcsinálja más!”

Több olyan beszélgetés során, melyeket a kovácsokkal folytattam, egyikük sem tudott akár csak egy okot mondani, hogy miért jó a lónak a patkolás, sőt, ellenkezőleg! Sokan közülük bevallották, hogy amennyiben a ló tulajdonosok nem ragaszkodnának lovaik patkolásához lovaglás vagy egyéb használat miatt, akkor nem csinálnák.

A harmadik legszomorúbb igazság, hogy számos kovács azért teszi ezt, mert nem is tudja, hogyan kell a patát szakszerűen kezelni, és nem tudja felvilágosítani a tulajdonosokat, hogy mi a teendő annak érdekében, hogy a ló bármilyen talajon probléma mentesen tudjon mozogni..

Szembetűnőek a tudományos, erkölcsi és anatómiai okok is, melyek a patkolás ellen szólnak. Így tulajdonképpen úgy is felfoghatjuk, hogy maga a patkolás testi sértést jelent, ami büntetendő cselekedet.

A német alkotmánybíróság döntése

2007 . Július 3

„ 2 .A hatósági állatorvosnő szerint a patkó egy “szükséges rossz” .A funkcionálisan szükséges patamechanizmus ,tehát a patakapszula megterhelésnél és szabadon engedésnél való rugalmas deformációja a patkolás miatt nagymértékben, illetve teljesen korlátozva van, és így megakadályozza a vérkeringést a végtagokban. A továbbiakban a patkón keresztül a szögek és a hátrányosan befolyásolt körömnövekedés szorítást okoz a patában, ami a patakapszula sérülése miatt a lónál fájdalmat és végül sántaságot eredményez. A ló egészségének védelme szempontjából legjobb megoldás az lenne, hogy a lovat patkó nélkül járassuk. Az a kovács és azok az emberek, akik patkolás nélkül kezelik a ló patáját, nem egymás ellen dolgoznak, hanem szakemberek a saját területükön.
A ló tulajdonosnak kellene választani tudni, hogy melyik módszert akarja.



A saját állatorvosi tapasztalata alapján az a véleménye alakult ki, hogy a lovak gyógyításával foglalkozó ortopéd orvos vagy a körmölő nem veszélyezteti az állat egészségét. Viszont tapasztalatai szerint a helytelenül felrakott patkó mindenképpen károsíthatja a ló egészségi állapotát.

3. Az Első Német Patkolókovács Szövetségnek adott állásfoglalásában Prof. Dr. A szakemberekkel egyetértve arra hívta fel a figyelmet, hogy „ ha lehetséges, a legjobb a lovakat patkolatlanul hagyni!”

Ezek az állatorvosok, felelősségük és hivatásuk teljes tudatában és esküjükkel élve és nem visszaélve éppen az állatok jólétének érdekében állnak ki a patkolás ellen. Csak néhány név azok közül a szakemberek közül, akik felismerték a patkolás káros következményeit: Dr. Clark, Prof. Lungwitz, és nem utolsósorban Xenophon, akit oly sok lovas a lovaglóművészet atyjának tart.

Ez az „atya” elrendelte, hogy a lovak minél többet mozogjanak köves talajon, hogy a patájuk kopjon és erősödjön.

Már akkor felismerték, hogy a pata mozgást és keménységet igényel ahhoz, hogy a ló lovagolható legyen. Azaz: Mozgás és erősítés annak érdekében, hogy a lovat lovagolni tudják. “Tehát pont fordítva, nem igaz, hogy a beteg vagy kényes patát meg kell patkolni, hogy a lovon lovagolni lehessen.”

Idézzünk csak fel még egyszer egy korábbi mondatot:

„….a lovat, ha lehetséges patkó nélkül kell hagyni.”

Ha lehetséges? Miért ne lenne lehetséges?

Biztosan tapasztalták már, hogy sok patkolókovács ellenzi ezt, aminek oka, hogy hiányoznak a pata helyes kezeléséhez szükséges megfelelő ismereteik. Mindemellett nyilván kellemetlen elmagyarázni a lótulajdonosoknak, hogy milyen a helyes lótartás nyitott istállókban, s különféle talajon való mozgatás, hogy patkolatlanul is lovagolni lehessen őket.

De van egy másik vetülete is a dolognak .A következő sarkon már ott vár egy másik lelkiismeretlen kolléga, aki kérdés nélkül megpatkolja a lovat. Nagy a vevőkör elvesztésétől való félelem!

„Ha én nem csinálom , megcsinálja egy másik!“


Azért, hogy rámutassak, a legrosszabb esetben mit jelent a lónak ez a tevékenység, bemutatom egy patkolókovács munkáját. Ne gondolják, hogy egy dilettáns kovácsról van szó. Egyáltalán nem. Az illető kovács nagyon keresett, a legjobb szakember hírében áll, aki sok lovat segített már „lábra“.A legszomorúbb , hogy ő valóban a legjobb a környéken. A többiek kevésbé képzettek.







Ez a bizonyos kovács évek óta így patkolja a lovat,(amelyiken sem nem lovagoltak, se más célra nem használták, s a patafal évekig nem tudott növekedni.. A pata egy része hiányzik, ami nem is csoda ilyen kezelésnél.

Ez az egyenes következménye a hiányos , helytelen kezelésnek.




Miután a ló hozzám került, nyilvánvalóvá vált a pata katasztrofális állapota. Meg kell mondanom, hogy a kovács mindent elkövetett annak érdekében, hogy szabotálja a patkó levételét, és a tulajdonost azzal ijesztgette, hogy a ló patkó nélkül nem fog tudni menni, megbénul és valószínűleg elpusztul. Elképzelhető, milyen nehéz volt a teljesen megfélemlített tulajdonost meggyőzni, s végül csak bizonyos költségek átvállalásával tudtuk megnyerni a bizalmát. A fent említett esetből látható, hogy milyen módszerrel dolgoznak a kovácsok. S természetesen mindezt „ kizárólag a lovak érdekében! „


A patkó levétele után egy bizonyos idő elteltével így néz ki a pata.







Még egyszer összehasonlításul.



Ugyanaz a pata.

A baloldali képen látható a pata évekig tartó kezelés után ugyanazon kovács által , aki azt állította, hogy a patafal nem tud utána nőni, mivel olyan rossz állapotban van.

A jobb oldali kép, ugyanaz a pata pár hónapos Strasser féle módszer szerinti korrekt kezelés után.

Néhány szót arról, hogy ön, mint lótulajdonos hogyan tudja felismerni, hogy a lovának valami probléma van a patájával. Az első feladat, megfigyelni, hogyan tartja magát a ló.

A legjobb olyankor, mikor semmit nem csinál, csak áll. A következő képeken olyan patkolt lovakat látunk, melyek valamilyen „fájdalom pozícióban” állnak.





Ahogy látható, ezek a lovak a két első lábukat kifejezetten a testük alá húzzák. Miért? Ez nem normális testtartás, hanem egy nagyon fárasztó és egészségtelen állás. A kovács egészen másképp vágja a patát akkor, ha vas jön rá, mintha vas nélkül hagyná. A sarokfalat általában magasra hagyják. Azután a kovács felemeli a ló lábát és ebben a pillanatban a vér visszafolyik a patából és az összehúzódik. S erre a patára (ami egy létfontosságú szerv!), rárakják a vasat, és ezen kell a lónak állnia. Mindenki el tudja képzelni, milyen kellemetlen érzés lehet, hogy a pata tágulna, de az a sarokfalban akadályba ütközik. Így a vér csak korlátozott mértékben tud visszafolyni, erősen rontva ezzel a pata vérkeringését. E miatt az ujjak érzéketlenek lesznek a fájdalomra.
A sarokfal extrém magas és fájdalmasan nyomja a burkot. Hogy a fájdalmat elkerüljék, ezért a mellső lábukat a testük alá helyezik, és így a testsúlyuk az elhalt lábujjakra tevődik. A pata nagymértékben károsodik, a lónak fájdalma van. Ezt jól lehet látni a következő fotókon.


A hő térképen világosan megfigyelhető, hogy milyen nagymértékben korlátozott a vérkeringés a lábakban és a patában. Ezt a szimptómát majdnem minden patkolt lónál látjuk. Egyes lovakat úgy patkolnak, hogy az egész pata érzéketlenné válik. Némelyik ló térdét is behajtja, mert ez a fájdalmas és természetellenes tartás annyira megterheli az izületeiket, hogy a lovak az ízületi tokot teljesen előre helyezik. Nézzék figyelmesen a fényképeket és ismerjék meg a ló fájdalmának jeleit. Az állás , a görcsös test, a lábak, a vállak állása, a fülek, a ló egész kinézete. A ló arckifejezése is nagyon sokat elárul, mint ahogy az a felső képen látható.





Nézzék meg a fülek állását –elengedett fül, a ló mintegy magába fordult, mély árkok a szeme fölött, nem párhuzamos orrlyukak –amelyek féloldali fájdalomra utalnak , kitágult vérerek nyugalmi helyzetben. Ez az arckifejezés és a tekintet világosan tükrözik a fájdalmat.





A másik tájékozódási pont a ló válla. A pata és a lábak helyzete megszabja a vállak szögállását. A vizsgálatok kimutatták, hogy egészséges lónál a vállak laposabbak, mint a patkolt lovaknál, ahol deformált a pata. Az is látható, hogy amennyiben ezeket a lovakat újra helyesen kezelik, ismét laposabban tartják a vállukat és megszabadulnak a fájdalomtól. A vállak közötti szög, illetve távolság egészséges lovaknál 45°-55° . A lábcsontok közötti izmoknak, ízületeknek is megvan a szabályos szögük, amelyek a vállak állását is befolyásolják. Minden anatómiai könyvben a patacsontok a talajjal párhuzamosak, ez a helyes állapot. Tehát , ha a ló helyesen áll, nem kell izommunkát végeznie, a vállak is megfelelő szögben vannak.

A patkolt lovak esetében, valamint a helytelenül kialakított patának egyik jele, hogy a ló válla meredekebb. Az izmok természetellenes munkát végeznek és általában görcsösek. Gyakran izom kidudorodások láthatóak az un. pihenő állásban. Ilyenkor az állat ezt a nem természetes állást veszi fel. Vajon miért, ha nem a fájdalom miatt?




S ha a pata kezelése megfelelő, akkor miért nem merülnek fel egyáltalán ilyen problémák? Talán választ tud adni önnek a kovácsa ezekre a kérdésekre?

Ha igen , akkor kérjük, hogy feltétlenül küldje el nekünk, és kérdezze meg őt, hogy nevének említésével nyilvánosságra hozhatjuk e a válaszait?

Ez egy helyesen kezelt ló állása






Végül leírom vitámat a kováccsal, aki először – miután éppen megpatkolta a lovat és megpróbálta a tulajdonos előtt védeni az igazát velem szemben, - azt állította, hogy a patkolt ló jobban tud mozogni, mint a patkolatlan.

„Igen, a patkolás olyan jó a lovaknak, hogy patkolva jönnek világra.” A természet olyan bölcs, hogy „ a patára patkót ad, mert másképp nem tudnak mozogni”- mondtam én. Erre belátta, hogy az állítása nevetséges, természetes, hogy a lovak patkó nélkül is tudnak menni. Amikor a hölgy, aki a ló tulajdonosa volt távozott, akkor mondta nekem a kovács, hogy többször is ajánlotta, hogy ne patkolják meg a lovat, mert a lónak jobb lenne patkó nélkül, de a nő hallani sem akart az indokokról, mert lovagolni akart.

Vannak nagyszerű példák egyes kovácsokról, akik felismerték a patkolás hátrányait, akik elsősorban a lovat nézték, mint pl. Ramey Jackson. Ö leírta a tapasztalatait, hogyan találta meg a természetes patakezeléshez vezető helyes utat, amellyel valóban segít a lónak.

Ajánlom olvasásra a volt kovács John Graves „Meine Wandlung-Reise eines Hufschmieds zu der natürlichen Hufpflege“cimmel-„ Hogyan váltam patkolókovácsból természetes körmölővé?” címmel.

Véget kell vetni a fájdalomnak és szenvedésnek, amit a lovak az un. jóindulatú pataápolás révén elszenvednek.


Tudom, hogy a kovácsok, és az állatorvosok miért teszik azt, amit tesznek. Èn is hasonló rendszer szerint tanultam. Egyesek figyelembe veszik az említett jeleket és fizikai jelenségeket, másoknak fontosabb a munkahelyi biztonság és az anyagiak.

Vannak olyanok is, akiknél maga a vassal való ősi és nehéz mesterség űzése a cél. Mindegyik azt mondja, hogy ez az ősi mesterség egy nemes, becsületes tevékenység. S ez igaz is lenne, ha nem hamis információkra épülne, még ha azok ezer éves múltra tekintenek is vissza.

“Ha tőlem egy lótulajdonos megkérdezné, hogy miért hiba a ló patkolása, azt felelném, hogy amikor ezt kitalálták, a föld még nem kerek, hanem lapos volt, és azt hitték, hogy a föld a világ közepe.”

Ha az ön kovácsa jó szakember, aki a lovát helyesen tudja körmölni, akkor a ló azt fogja tudni, amire természettől fogva is képes, azaz minden talajon tud majd problémamentesen mozogni. A pata ugyanis a természet remekműve, mely képes bármely talajhoz idomulni, ha a lónak lehetősége van rendszeresen azon a talajon mozogni. S biztos lehet abban, hogy egy olyan kovácsnak, aki kész arra, hogy a lovat megpatkolja, nincs kellő szakismerete, s nem tud többet a természetnél.

Azt, hogy ön a lova egészségét rábízza e egy ilyen személyre, önre bízom!