Kelt: 2012.01.10
A veleszületett ferdeség jelentése, hogy a ló a hátsó lábával ferde hajtóerőt fejt ki, ami az első lábak oldalirányú elmozdulását eredményezi. Feltételezések szerint ennek oka a csikó helyzete az anyaméhben.
Sok állatorvos tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy kivizsgálja ezt a „jelenséget”. Biomechanikai szempontból a veleszületett ferdeség a hosszanti izomzat féloldali rövidülését jelenti a hát homorú részén. E miatt az izomrövidülés miatt a medence előrehúzódik a homorú rész felé. Akár elölről, akár hátulról szemléljük, a ló törzse járás vagy vágta közben ferde a testéhez képest. A far izomzata szintén aszimmetrikusan épül fel, így a ló ezen a részén inkább toló mozgást végez, mint hordozót.
Erre nézve van néhány hihetetlenül bizarr magyarázat, kezdve egészen a legmélyebb anatómiai szempontoktól, a versenyautó kanyarban való statikai és stabilitási viselkedésével való összehasonlításáig (melyek többek között egy állatorvostól is származnak). Az ez irányú vizsgálódások általános eredménye az a javaslat, hogy miként „egyenesítsük” ki a lovat a legjobb módon. Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért nincsenek soha efféle tanácsok kutyák vagy macskák esetében. Ők ugyanis ugyanúgy mozognak, mint a lovak. Így aztán eljutunk arra a pontra, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Hogyan és miért történik ez a lovaknál? Hogyan lehetséges az, hogy még a legelismertebb állatorvosok is olyan tanácsot adnak, hogy ezt a teremtményt biomechanikai alapon változtassuk meg? Hogy fájdalommal késztessük természetellenes testtartásra?
Ahhoz, hogy magyarázatot leljünk erre, vissza kell mennünk a „lovaglóművészet” régi „mestereihez”. Jól ismertek a következő utasítások még a díjlovaglással nem foglalkozó lovasoknak is: ’ Lovagold előre a lovadat és szedd össze!”
Ez a mondat tükrözi, hogy mennyire tévesen próbáljuk megérteni a ló testi és lelki felépítését. Steinbrecht egyértelműen világossá teszi, hogy a lovaglásra használt lovaknál az „idomítás célja, hogy szimmetrikusan felépített gyakorlatok segítségével úgy alakítsa a ló izomzatát, hogy annak csontváza a megkívánt irányba fordíthatóvá váljék, amely a lovaglási munkához szükséges.”
Ezáltal Steinbrecht nagyon világosan látja:
„Természetes állapotában a ló testével követni tudja a vállának veleszületett ferdeségét, és ez által nem éri károsodás, mivel nincs olyan külső súly, amit hordoznia kell. Így tehát a mozgása saját akaratából történik, és olyan mértékben használja a hátsó lábait amilyen mértékben az első lábak megtámasztásához arra szüksége van, mivel korlátozás nélkül mozoghat. Más a helyzet lovassal a hátán, amikor annak súlyát is viselnie kell és ebben az esetben mindamellett, hogy a lovas akarata szerint különböző jármódokban kell mennie, mégpedig azt bizonyos tempóban és addig, amíg azt a lovas megkívánja. Tehát mindezen feladatnak úgy kell megfelelnie, hogy eközben ne károsodjon a lába, egyenesen, egyensúlyban maradjon, annak az irányelvnek megfelelően, hogy jól kiegyensúlyozott terhet könnyebb hordozni, mint a „kiegyensúlyozatlant”.
Visszatekintve azokra az időkre, Steinbrecht nyilván tiszteletet vívott ki magának, mint olyan ember, aki úgy akarta kiképezni a lovakat, hogy azok aközben a lehető legkisebb mértékű károsodást szenvedjenek.
Mai szemmel viszont erkölcsi szempontból ez elfogadhatatlan. A könyve minden illusztrációja arról árulkodik, miként lehet a lóra erőszakkal befolyást gyakorolni, megtörve szabad akaratát, és ezzel az ember eszközévé tenni. S ez jellemző a „lovaglóművészet” minden más „mesterére” is. Mindnyájan ezt a módszert alkalmazták, ami a mai állapotokhoz vezetett és ahhoz, amilyen siralmasan ma a lovakkal bánnak. Rendkívül elismerően beszélnek Gueriniere-ről, mert meghatározta a „shoulder -in” (váll be) pozíciót, de ez mit tett könnyebbé? Úgy kiegyenesíteni a lovat, hogy az optimálisan tudjon fordulni a sarkokban, hogy körre lehessen állítani, vagy végre tudjon hajtani bármi olyan mesterséges mozdulatot, melyet a lovasa akar? Vajon szüksége van erre a lónak? Természetesen, nem!
Határozottan demoralizálónak találom azt, hogy még mindig híján vagyunk bizonyos ismereteknek a lovak természetét, lelkét, testének biomechanikus működését és még néhány alapvető anatómiai tényt illetően, és ezt még ünnepeljük is!
Minderre egyetlen magyarázatot találok, hogy az embereket egy fő szempont vezérli, s ez a ló használata. S ezt helyezik minden egyéb szempont elé. Először az elhatározás, hogy használjuk (kihasználjuk) a lovat, aztán megpróbáljuk mindezt az egészség szempontjából megmagyarázni. De ezzel már tévútra is tértünk, mert mindig az egészséget kellene előtérbe helyezni akár magunkról, akár a lóról van szó.
Ez az, amit minden körülmények között meg kellene adnunk minden élőlénynek, ugye?
Nyilvánvaló, hogy a ferdeség a legszembetűnőbb azoknál a tenyésztett lovaknál, akik életüket kénytelenek természetellenes körülmények között tölteni (boksz, nagyobb vagy kisebb karám). S így ez az állapot az egész testükre kihat, kezdve az izmoktól az izületeken, a csontokon, patákon keresztül minden szervre. A lovat természetellenesen tartják, és természetellenesen használják. Ez olyan összezsugorodásokhoz vezet, ami az izmok túlfeszüléséből és tartós összehúzódásából ered, melyek megfeszülnek és megkeményednek. Ha ez az állapot túl sokáig tart, az különféle elfajulásokat okozhat, mint rándulások, görcsök, izomrost szakadások, stb. A megkeményedett izmok és rugalmatlan inak nem teszik lehetővé az izületek megfelelő mozgását.
Ha egy ló vonakodik a mozgástól, az általában már egy vészjelzés, és nem engedetlenség.
Az ilyen lovakat nem lehet helyesen hajlítani, az oldalirányú hajlítást mindig a zabla által keltett fájdalommal érik el vagy azzal a traumával, amit a ló fejének okoznak. Nem beszélhetünk helyes „kiegyenesítésről” mert a ló természeténél fogva ezt nem engedi, hacsak nem erőszakkal, fájdalom révén kényszerítik természetével ellentétes kiegyenesedésre.
A veleszületett ferdeség, melyet a ló a természetellenes körülmények, és használat miatt maga nem tud kiegyenlíteni, világosan látható a patákon is. Különbözőképpen növekednek, és sok esetben az egyik pata széles és lapos, a másik pedig keskenyebb és meredekebb. Ez viszont a ló testének nagyobb feszülését és egyensúlytalanságát eredményezi a fordulatoknál, s már be is következik az ördögi kör. Ezt követi a helytelen diagnózis, helytelen kezelések s mindez a ló kárára. Egyenesen ijesztő, hogy állatorvosok rendszeresen ilyen tanácsokat adnak:
-Végezzenek „vállat ki” és vállat be feladatokat (természetesen ezt zablával, ami ismét egy kényszerítő eszköz a lónak arra, hogy fájdalom miatt vegyen fel természetellenes helyzetet.
Futószárazzák (azaz természetellenes mozgást végezzenek vezetőszáron)
A lovas a ló hátán ülve segítsen a lónak a „kiegyenesedésben” (ehhez valószínűleg nem kell magyarázat, de ismét zablával, fájdalommal, erőszakkal és ennek tetejében még a lovas súlyával a hátán.)
Oldaljárások(ismét zabla, fájdalom, kényszer)
Aztán ott van jó néhány különféle terápia arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a legjobban kiegyenesíteni a szerencsétlen lovat. Valóban mindenáron ki akarjuk egyenesíteni a lovunkat? Van e jogunk ezt tenni? Egyáltalán mi az a veleszületett ferdeség és van e ennek valamilyen indoka, vagy csupán a természet tréfája?
A természetben mindennek meg van a maga helye és oka. A lovak nem arra születtek, hogy istállókban tartsák őket, vagy kis karámokban, kisméretű legelőkön. A természet gondoskodott arról, hogy a lovaknak nagy, szabad területük legyen, és amikor az anyakanca miután életet adott csikójának, felkel, mert tovább kell vándorolnia a ménessel, a csikónak is képesnek kell lennie arra, hogy kövesse a társait. Világra jöttük után a csikók teste és tüdeje már teljesen fejlett, életképes. Patái egyformák, testüket jól működő tüdejük megfelelően ellátja oxigénnel, s az elegendő természetes mozgás következtében optimálisan kiegyenlítődhet a veleszületett aszimmetria, ami egyébként soha nem is lehet olyan természetellenes mértékű, mint azoknál a lovaknál, akik fogságban születnek és nevelkednek. A lónak képesnek kell lennie arra, hogy jól lásson maga mögé és maga köré, hiszen észre kell vennie bármiféle fenyegető jelet, és menedéket kell tudni keresnie. Azt a minimális ferdeséget, amit a természet „adományozott” a lónak, soha nem lehet kiegyenesíteni. Bármiféle erre irányuló próbálkozás a manapság szokásos módszerekkel, kezelésekkel és tanácsokkal nem jelent mást, mint hogy a lovat természetellenes testtartásba kényszerítjük (általában zabla és/vagy más erőszakos manipulációs eszközökkel), és ezzel a ló szervezetének kárt okozunk.
Ennek a ferdeségnek ellenére is lovagoljuk a lovat? Hiszen ez nem lehet egészséges.
Pontosan. A lovasnak inkább át kell gondolnia azt, hogy mikor üljön lóra. Éppen ideje lenne már annak, hogy megértsük, egyetlen teremtmény sem azért van, hogy a mi önző kívánságainkat kielégítse. Nincs jogunk ártani egy másik élőlénynek azért, hogy magunknak örömet szerezzünk. A lovak esetében ez különösen nyilvánvaló. A tulajdonosok esküsznek rá, hogy szeretik a lovukat. Megveszik nekik a különféle felszereléseket, fizetik a bértartást, különféle terapeutákat alkalmaznak, de mindez nem tudja elrejteni azt a tényt, hogy az elsődleges szempont az, hogy használják őket. Először a saját feszültségeinket és sérelmeinket kell felismerni és kezeltetni, s akkor talán meglátjuk azt is, hogy mit teszünk a lovakkal. S akkor talán kapunk valamit, valamit, ami értékesebb az előbb említetteknél. Egy ló igaz barátságát. S talán akkor elérkezik az a legfelemelőbb pillanat is, amikor a ló, önként, a saját akaratából megengedi az embernek azt, hogy felülhessen a hátára. Ez az a pillanat, ami többet ér, mint az egész addigi életünkben kényszerítő eszközökkel elért lovaglás.
Őszintén kívánom ezt az élményt minden lovasnak!
Posts
