Vajon érti-e az állatorvosom a dolgát?

írta Maksida Vogt, Natalija Aleksandrova

A fordítás Ágh Angéla munkája

Manapság a lótulajdonosok egyre többet tudnak a lovak egészségéről, valamint általánosságban az állatokról és egyre gyakrabban merülnek fel olyan helyzetek, amikor megkérdőjelezzük az állatorvosok tudását és a kezelési javaslataikat. Ezen cikk megírásával nem áll szándékomban megsérteni azokat az állatorvosokat, akik tényleg értik a dolgukat és folyamatos továbbképzéseken vesznek részt. A szomorú tény viszont az, hogy állandóan szembesülünk egy bizonyos jelenséggel, ami az állatorvosok többségénél megfigyelhető, ráadásul nemzetközi szinten. Ez a jelenség abban nyilvánul meg, hogy a legtöbb állatorvos nincs tisztában azzal, hogy milyen körülményeket kell a lovaknak biztosítani ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, milyen betegségek merülhetnek fel a természetellenes tartás következtében, hogyan viselkednek a lovak természetes körülmények között, valamint természetes körülmények között a kisebb fertőzéseket és tályogokat hogyan érdemes kezelni.

Ez a probléma sajnos nem csak egy adott országban fordul elő. Valójában sok helyütt szembesülünk vele, szervezetünknek pedig gyakran jelzik lótulajdonosok és szakértők számos országból. Úgy tűnik általános problémával állunk szemben. Ezzel a cikkel fel szeretnénk hívni a lótulajdonosok figyelmét arra, hogy legyen bátorságuk megkérdőjelezni az állatorvosok munkáját és a lovaik egészségét.



Dr. Cook munkája, mellyel bizonyította, hogy a zabla mennyi kárt tud okozni a ló érzékeny szájában, már ÉVEK óta ki lett adva és elérhető mindenki számára, ennek ellenére még mindig nem része az állatorvosi tananyagnak és a legtöbb állatorvos sem ismeri. A zabla egy idegen test, ami az állkapcsot fedő nyálkahártyán és az idegvégződéseken fekszik. A ló szájában ennek az idegen testnek a jelenléte önmagában is kiváltja a rágóreflexet, valamint a nyálképződést. Ennek tudatában könnyen el tudjuk képzelni, hogy ez az idegen test hányféleképpen okozhat a lovas szársegítségei következtében fájdalmat az idegvégződésekben. Rengeteg fénykép bizonyítja, hogy a zabla milyen mértékű károkat okozhat zúzódásoktól egészen súlyos nyelv-, szájpadlás- és állkapocs-csontsérülésekig. Ezek a bizonyítékok számtalan tudományos folyóiratban jelentek meg, a mai napig nem cáfolja őket senki sem, az állatorvosok mégsem használják ezt a tudást a napi munkájukban és nem hívják fel erre a problémára a lótulajdonosok figyelmét. Ez rengeteg spekulációra ad lehetőséget a tudásukat minőségét illetőleg, valamint az okokat illetőleg, amiért nem lépnek közbe.



Főleg ami a patákat illeti – a legtöbb állatorvosnak hiányos a diagnosztikai tudása, a kezelési lehetőségekről nem is beszélve. A továbbiakban szeretnénk bemutatni néhány esettanulmányt, melyeket lótulajdonosoktól és praxisunkból gyűjtöttünk össze, és melyekkel szemléltetni szeretnénk különböző pataproblémák félrediagnosztizálását és félrekezelését. 



1. Pataproblémák félrekezelése – állatorvos és kovács csapat



19 éves mentett kanca, az egyik első patáján ortopéd patkóval érkezett a menhelyre. Állítólag azért volt erre már évek óta szükség, mert a szarufal elvált (fehérvonal betegség). A kanca díjugratásban versenyzett ebben az állapotban — hihetetlen és elgondolkodtató, főleg ami a „lovassportot” illeti és azokat az embereket, akik ezt űzik és támogatják. A tulajdonosoknak/örökbefogadóknak azt mondták, hogy ez a probléma ne komoly, valójában a kanca egyfolytában elvesztette a patkóját. A kancát muszáj volt átszállítani a klinikára Telgtébe. Ezen a klinikán a kovács felhelyezett egy szöget a résbe, hogy lássa, hogy milyen mély, miközben egy puhább tárggyal is elérte volna ugyanezt a célt. Ezután eltávolította a szarufal egy részét.



A kancát körbepólyázott patával és egy műanyag pataalátéttel elbocsátották a klinikáról. Szigorú boxpihenőre lett ítélve, melyben egy évet töltött el. A kötés pár naponta cserélve lett. Röviden a tulajdonosok az állatorvosok minden tanácsát követték, abban a hitben, hogy ők tudják hogy mit csinálnak és segíteni akarnak a kancának. A ló gazdái próbáltak neki minél több helyet biztosítani abban a magánzárkában, amelyre ítélve lett, két boxot egybenyitottak és egy kis karámot is kapott. Egy év után, miután a kanca állapota nem javult és a szarufal még mindig el volt válva, a tulajok úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak többet az állatorvosokra és más megoldást keresnek. Úgy döntöttek, hogy kiengedik a lovat a boxból, hogy szabadon mozoghasson a ménessel. Utóbbi döntésük helyesnek bizonyult, némi idő elmúltával megfigyelhették, hogy a szabad mozgáslehetőség önmagában hozzájárult ahhoz, hogy javuljon a szaru minősége. 



1. esettanulmány elemzése



A tömegvélekedéssel ellentétben a baktériumok és a gombák nem jelentenek veszélyt a fehérvonalra egy egészséges patánál, mivel egy egészséges pata esetében a szarutermelés mindig meghaladja a bomlást/kopást. A baktériumok és a gombák minden patában jelen vannak, mondhatni a patának szüksége van rájuk. Ha egészséges az egyensúly, akkor a gombák és a baktériumok a pata önszabályozásának részét képzik. (további részletek: “Nyírrothadás” >>).



A fehérvonalbetegség valódi oka valójában a helytelen pataforma, a helytelen patkolás vagy a helytelen tartási körülmények, amikor korlátozzák a ló mozgási lehetőségét, az ammónia pedig kiszárítja és károsítja a patákat. A helytelen pataforma és a mozgáshiány miatt csökken a patairha vérellátása és akár károsodhat, sorvadhat is, így pedig képtelen megfelelő mennyiségű és minőségű szarut termelni. Ez önmagában is károsítja a fehérvonalat. Mivel a termelt szaru kevesebb és gyengébb minőségű, a bomlás gyorsabb lesz, mint a termelés, a fehér vonal pedig az egész pata magasságában elbomlik.
Az így keletkezett üreg lehetőséget kínál idegen test és különböző fertőzések behatolására a pata belsejébe is. A normál baktérium és gomba populációk robbanásszerűen elszaporodnak és egyre mélyebben telepszenek meg, miközben „megeszik” a szarut. Ha a gyenge vérellátás és a mechanikai károsodás nem szűnik meg, akkor a patairha is károsodik és a pata üregessé válik — a szarufal elválik a talptól és a patacsonttól.



Ebben az esetben az ortopéd patkó csak elkendőzi a probléma lényegét ideig óráig, mivel még jobban akadályozza a gyógyulást, a károsodás pedig tovább folytatódik, anélkül, hogy a ló tulajdonosa és a többi szakember ezt észrevenné. A patkó korlátozza a patamechanizmust*, korlátozza a vérkeringést és mechanikailag károsítja a patát.



*(Pata mechanizmus >>)



A szarufal eltávolítása szintén nem oldja meg a problémát, ugyan eltávolítjuk a baktériumok által fertőzött szarurészeket, de ezzel megnyitjuk az utat a fertőzéseknek egész a pata belsejéig. A kötözés-pólyázás és a pót-szarufal behelyezése további károsodást okozhat a patairha szöveteiben.



És a legrosszabb tanács amit ilyen helyzetben kaphatunk — ha egy pataproblémát a az elégtelen vérkeringés okozott — hogy boxpihenőre helyezzük a lovat. Ez egy alapvető természeti szabály — a gyógyuláshoz magasabb fokú anyagcserére van szükségünk, vagyis élénkebb vérkeringésre. A “friss” vér tápanyagokat — ‘építőköveket’ szállít, hogy a test újraépíthesse a sérült szöveteket. Minél élénkebb a keringés, annál gyorsabb a gyógyulás. Ha egy ló boxpihenőn van, azzal korlátozzuk a patákban a keringést, mivel a patáknak a normál vérkeringéshez szükséges a mozgás, vagyis a patamechanizmus, amire a ló szervezete teremtve lett. Így ha korlátozzuk a vérkeringést, korlátozzuk a gyógyulást is.



Ráadásul ha elszakítunk egy lovat a társaitól, kibillentjük mentális és pszichológiai egyensúlyából, ami még tovább késlelteti a gyógyulását. A ló egy csordaállat és az agyának más a felépítése, mint egy magányosan élő állatnak. A ló agykérge csak akkor működik rendesen és látja el az alárendelt agyi központokat rendesen, ha a ló ménesben, vagyis társaival együtt élhet.



Az első amit fehérvonal problémák esetében minden állatorvosnak ki kéne kötnie, az a patakorrekció mellett a megfelelő tartási körülmények és a korlátlan mozgási lehetőség, ami támogatja a patamechanizmust, és ezzel együtt a patafunkciókat és a gyógyulást.


2. eset Pataprobléma félrediagnosztizálása és félrekezelése - állatorvos



Állatorvost hívtak egy kancához, akiről az előző este derült ki, hogy sánta, amikor behozták a karámból. A kanca patái nagyon hosszúak voltak, az elkövetkező napokban kellett volna körmölni. Kevesebb mint 2 hónapja vették le róla a patkókat és tapogatózva járt, főleg kemény talajon. Az állatorvos megvizsgálta azt a lábát, amelyikre sántított és azt mondta, hogy a sántaságot savós patairhagyulladás okozza, mert túl sok füvet legelt. Megröntgenezte a patát is és ez alapján azt állapította meg, hogy: 'nem súlyos, nem látható patacsont elfordulás, nem savós patairhagyulladás.' Ennek ellenére még mindig meg volt arról győződve, hogy a patája miatt sánta a kanca. Fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentő gyógyszereket rendelt el, valamint boxpihenőt. Két nappal később a kanca tünetmentes volt, a gazdája kitette a karámba a társai közé, mivel kezdett egyre idegesebb lenni a bezártságtól és az egyedülléttől.



Két nappal később még mindig tisztán járt, így meg lett körmölve. Másnapra ismét lesántult a jobb elejére. Az állatorvos szerint ismét savós patairhagyulladás okozta a problémát'. Teljes pihenőt, fájdalomcsillapítókat és antibiotikumokat írt fel. A kanca végig kímélte a jobb elejét, a bal elejére viszont gond nélkül rá tudott állni. Járás közben egyértelműen terhelte a bal elejét, a jobbal viszont bicegett. A tulajdonosa nem értett egyet az állatorvos diagnózisával és nem adta be neki a gyógyszereket, amíg nem volt biztos benne, hogy mi a baja valójában. A pataápoló szakemberek, akik az istállóban dolgoztak szintén nem értettek egyet az állatorvossal, ők inkább tályogra gyanakodtak. 



Néhány napos teljes pihenő után a gazdája kivitte egy kicsit sétálni a kancát. A kanca nagyon élvezte, hogy szabadon mozoghat és elkezdett ügetni, habár még mindig sántított. Egy nappal később a gazdája már nem bírta nézni, hogy a kanca mennyire szenved, amiért elszakították a társaitól, így kiengedte a karámba éjszakára. Másnap a tályog kifakadt a pártaszélnél és néhány napon belül a sántaság is teljesen megszűnt. Mikor felhívta az állatorvost, hogy tudassa vele, hogy tályog okozta a sántaságot, az állatorvos még akkor sem hitt a tényeknek. Őszerinte savós patairhagyulladás volt a kanca jobb első patájában. Valamivel később amikor megjött az állatorvostól a számla az állt rajta: 'Patacsontsüllyedés jelei láthatóak a jobb első patában a röntgenképen. Diagnózis: savós patairhagyulladás.' (Emlékszünk, hogy az elején azt mondták a tulajnak, hogy 'nincs patacsontsüllyedés', ugye?)



2 eset. Elemzés



Savós patairhagyulladásnál általában a lónak mindkét első patája, vagy mind a négy patája érintett. Akut esetben a ló összes patája fáj. Ekkor nem minden esetben keletkeznek elváltozások a patán belül, mint például patacsontsüllyedés, vagy elfordulás, mely súlyosabb esetekben fordul elő, de az első tünetek jelentkezése után minimum 48 órával. 



 Az alapján a röntgenfelvétel alapján, amely akkor készült, amikor a patairhagyulladás első tünetei jelentkeztek, nem állapítható meg egyértelműen a diagnózis: még túl korán van ahhoz, hogy az elváltozások láthatóak legyenek. Azok az elváltozások, amelyek ezen a felvételen láthatóak régebbi problémák következményei. A röntgenfelvételeken nem mindig látszanak elváltozások, mivel az akut savós patairhagyulladás strukturális változások nélkül is létrejöhet. 



Másodsorban gyanakodni kell, ha az állítólagos savós patairhagyulladás csak egy patát érint. Ez csak abszolút szélsőséges esetekben fordulhat elő. Jelenlegi tudásunk szerint csak akkor, ha a másik végtag sérül és azt a súlyt is az egészséges végtagra terheli, ezenkívül nem mozoghat a ló ('statikus laminitis', Rooney, J.).



A következő furcsa kijelentése az állatorvosnak, ami ellenkezik az „egy patát érintő savós patairhagyulladás” diagnózissal', az az, hogy a kanca túl sok füvet legelt. Mind a négy pata EGY egységes anyagcsere folyamat részei a ló testén belül. Ebben az esetben a túl sok szénhidrát, ami okozhat mérgezéshez hasonló tüneteket, nem érintheti az anyagcsere 1/4 részét.



Most pedig nézzük meg a kanca első patáinak a formáját.




Mint láthatjuk a szarufal jelentős mértékben meghajlott mindkét első patánál, ami arra utal, hogy a szarulemezek kapcsolódása mindkét patánál jelentősen sérülhetett. Ha mindkét első patánál ilyen mértékben sérültek a szarulemezek, akkor valószínűtlen, hogy a patairhagyulladás csak egy patát érintett volna.



Már ezen tények ismeretében is rögtön eszünkbe juthat egy másik ok, ami magyarázná az egy patára kiterjedő sántaságot.



A lóról röviddel a történtek előtt vették le a patkókat. Ezzel valamilyen mértékben újra beindulhatott a patamechanizmus a patákon belül. Ennek következtében a vérkeringés is megélénkült a patákban. Ahogy javult a vérkeringés, a szervezetben beindult az öngyógyítási folyamat, többek között elkezdte az elhalt szöveteket eltávolítani, melyek akkor keletkeztek, amikor a patkó viselése által károsodtak a pata belső részei. A tályogképzés egy azon módszerek közül, amit a szervezet alkalmaz, hogy megszabaduljon azoktól az elhalt szövetdaraboktól, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy a véráramon keresztül távozzanak. 



Ebben az esetben a sántaság teljes erejével visszatért a körmölés után. A túlnőtt szaru eltávolítása után a patamechanizmus tovább javult, tehát a vérkeringés és az öngyógyulási folyamat is. A tályog egy ideig megfelelő vérkeringés hiányában felfüggesztette a funkcióját új erőre kapott miután a sérült terület vérkeringése helyrejött. A tályogok a vérkeringésből szerzik az eszközeiket, mint például a fehérvérsejteket. Minél élénkebb a vérkeringés, annál intenzívebb a tályog öngyógyító képessége. 



Ezért fordulnak elő gyakran tályogok a patkók levétele után, főleg körmölések után. 



Most nézzük meg újra a paták képeit.




Ha egészen közelről nézzük, megfigyelhetjük, hogy a jobb első patában mintha 'lyuk' lenne. A túl magas sarkak miatt a patacsont állandó nyomást gyakorolt a talpra, ráadásul a patkó kápája is nyomta a szarufalat és ezzel károsították a vérereket és csontelhalást indítottak be. A csontból és a patairhából származó elhalt szövetrészek sokáig gyűltek fel a patának ebben a részében. A szaru károsodása ajtót nyitott a kívülről jövő fertőzéseknek. Ez ideális környezetet teremtett a tályogképződésnek.



Ha megnézzük az alábbi képet:




Láthatjuk, hogy hol tört ki a tályog a pártaszélen keresztül, pontosan a sérült terület felett. Ez egy teljesen tipikus viselkedés a tályogoknál — a legrövidebb úton távoznak, elsősorban a puhább szarun keresztül, vagy a kemény és puha szarurész találkozásánál, ami elsősorban a pártaszélnél található. 



További információ tályogokról >> 



3 eset. Elfogadhatatlan minőségű röntgenfelvételek, melyeket egy állatorvos specialista készített és ezekre épülő diagnosztikai hibák 



Egy állatorvost kihívtak egy 18 éves herélthez, hogy röntgenezze meg az első patáit. A ló éveken keresztül patkolva volt és a felvételek készítésekor kb. egy hónapja vették le a patkóit. A röntgenfelvételekre azért volt szükség, hogy a ló körmölését végző szakember felmérhesse a paták állapotát a patkók levétele után. Amikor a felvételek készültek a paták így néztek ki:




És ezek a röntgenfelvételek készültek:





Az állatorvos a felvételek mellé a következő üzenetet mellékelte a tulajdonosnak '...a patafal és a patacsont között nagyobb a távolság a ló jobb első patájánál mint a bal elejénél, ami csont felszívódást (kopást) indokolhat.'



3 eset. Elemzés



A normálisnál nagyobb távolság a patacsont és a patafal között elsősorban egy súlyos problémának a tünete, mégpedig annak, hogy a patán belül többek között a szarulemezek krónikusan károsodtak: károsodott és meggyengült a patairha, valamint elfordult és lesüllyedt a patacsont. Habár a savós patairhagyulladás általában mindkét első patát érinti, az elváltozás mértéke eltérhet, ha a két pata formája egymástól különbözik.



Ahhoz hogy a csont kopásával magyarázhassuk a normálisnál nagyobb távolságot a patafal és a patacsont között, nagyon súlyos csont újraképződésre lenne szükség, ami ezeken a csontszöveteken az előbbi röntgenfelvételeken nem látható. Amennyiben az állatorvos diagnózisa helyes volt, akkor a patacsont hátsó részének megváltozott volna a formája, a feszítőizom felőli résznek nagyobbnak kéne lennie a normálisnál, ugyanis a pata felépítéséből adódóan azt nem érik azok a károsító hatások, melyek a patacsont hátsó részében a kopást okozták. Ez a különleges forma nem látható egyik röntgenfelvételen sem.
A diagnózis továbbá feltételezi, hogy csak az egyik patacsont érintett, ennek következtében a csont újraképződése mindkét csontnál különböző kellene hogy legyen.



A legelső dolog, ami eszünkbe jut ezeket a felvételeket nézve, hogy a minőségük elfogadhatatlan. Ugyanis a talpi rész nem látható, ráadásul a felvételek alsó része túl van exponálva. Tehát ezek a felvételek alkalmatlanok annak a megítélésére, hogy milyen vastag a talpi rész és a patacsont hogyan viszonyul a talajhoz. Ha patáról készítünk felvételeket, akkor a talajt mindig meg kell rajta jelölni. Ezenkívül nincs megjelölve, hogy a patafal és a pártaszél hol csatlakozik egymáshoz, ami megnehezíti, vagy akár lehetetlenné teszi annak a megítélését, hogy a patacsont mennyire süllyedt le.



Nem látható lényeges különbség a felvételeken a két pata között a patacsont és a patafal közötti távolságban. Ami viszont látható, az a patacsont szöge a patán belül, ami az eltérő pataformáknak köszönhető (ez látható a fényképeken is) — az egyik pata meredekebb (magasabbak a sarkak) a másik pedig laposabb. A patacsont elfordulásának mértéke mindkét pata röntgenfelvételén jól látszik.



Ha hasonló felvételek kerülnek a kezébe, egy állatorvosnak fel kell hívnia a ló tulajdonosának a figyelmét arra, hogy ezek az elváltozások tovább folytatódhatnak, ami akár akut savós patairhagyulladáshoz is vezethet, amennyiben nem rendeződik a patáinak az állapota – vagyis a patacsont nem kerül vissza a megfelelő pozícióba, ami csökkenti a patairhára nehezedő nyomást és a további károsodást. 



* * * 



Kérjük a lótulajdonosokat, hogy tegyék fel az összes kérdést, ami ezzel a cikkel kapcsolatban felmerül bennük az állatorvosuknak. A következő lépéseket ajánljuk:



— Sose féljünk kérdezni, ha a lovunk egészségéről van szó.

—Egy szakértőnek minden részletet és minden ezzel kapcsolatos összefüggést meg kell tudnia magyarázni, amire csak rákérdezünk. Tartsuk azonban szem előtt, hogy a hagyományos állatorvostan nem egyenlő a holisztikus állatorvostannal, tehát az állatorvosunknak nem kell az utóbbival is tisztában lennie.

— Utasítsunk vissza minden kezelési módszert, amely azzal járna, hogy boxpihenőre kárhoztassuk lovunkat. A lovaknak mozgásra van szükségük ahhoz, hogy gyógyulni tudjanak.

— Ne álljunk szóba olyan állatorvossal, aki anélkül ad fájdalomcsillapítókat, szteroidokat vagy antibiotikumokat lovunknak, hogy figyelmeztetne a mellékhatásaikra és ajánlana egyéb alternatív módszereket is (gyógynövény, homeopátia, stb.). Ezek amellett hogy felborítják a ló anyagcseréjét és ezzel késleltetik a gyógyulást, súlyos mellékhatásokkal is járnak. Csak néhány mellékhatás: a gyulladáscsökkentők gyomor- és bélfekélyt okozhatnak; az antibiotikumok gyengítik az immunrendszert; a szteroidok savós patairhagyulladást okozhatnak.

— Utasítsuk vissza az állatorvos kezelési javaslatát, ha figyelmen kívül hagyja lovunk lelkét (a ló csordaállat, ha elválasztjuk társaitól stresszt okozunk neki és ezzel késleltetjük a gyógyulást).

— Utasítsuk vissza a kezelési javaslatot, ha gyors, de rövid távú javulást ígér – hogy lovunk “működjön” és minél előbb használhassuk.

— Olyan gyógyítót keressünk, aki figyelembe veszi a test regenerációs képességét és tempóját, lovunk ennyit minimum megérdemel.




Az esettanulmányokat Natalija Aleksandrova írta.